Leírtam...

le kell írjam
le kell írjak valami fontosat,
hanem elfelejtem,
vagy még rosszabb:
megjegyzem

ha elszáll megemészt,
megemészt feldolgoz
ha feldolgoz szétestem

van egy darab májam az epéden
egy darab hasnyálam a szíveden
egy darab tüdőm az agyadon
egy ajkam a nyelveden
egy lábam a szíveden
egy szívem a lelkeden
egy szívem a másikén
s harmadik a nőén
negyedik a férfién

nekem elég

Tél...

Eszement valóságban járva csupán a puszta látványa is sorvasztó azon elképzelésnek, mit épp elgondolni próbálok. Tél van. A park tele száraz ágakkal, üres padokkal, sáros ösvénnyel; ideálisan paradox. Csak egy legény van, ott középen. Onnan belátja a park nagy részét és várja, hogy érezzen valamit. Valamit érezni kellene. Tüdeje füsttel teli, elméje tompult. És már nem látja tisztán céljait. Sose látta. De vannak vágyai. Ez élteti még, ettől érzi a levegő frissességét, az éj csendjét, az írás nyugalmát. Csak hagyja telni az időt, hogy ellehessen gondolataival. Nem zavarja semmi és senki. Se madárcsicsergés, se eső, se szél, se hó. Ez utóbbinak örülne és tán nem is volna ily ijesztően szorongását elfojtva nyugodt, ha a tél tél volna…